Itt forgott: Valahol Európában

Főbb forgatási helyszínek: Budapest, Csesznek, Várgesztes
A Valahol Európában a világháború után meginduló filmipar első olyan alkotása volt, amely a harcok következményeit mutatta be. A második világháborút követően ugyanis Magyarországon is súlyos traumák jelentkeztek. A háború okozta sebek minden ember lelkében mélyen éltek. A felejtés, a leszámolás, a bosszú feldolgozását, a súlyos lelki megrázkódtatásokat muszáj volt valahogy kibeszélni. A családi tragédiák elhallgatása, a korábban szerzett lelki-testi sebek kezelésére látunk nagyszerű megoldást Radványi Géza filmjében.
Később aztán ez az alkotás a felszabadulás utáni a magyar filmgyártás legnagyobb nemzetközi sikerét aratta. Az újrainduló filmipar és az ország társadalmi-politikai változásai persze nem kis mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy ez a film egyáltalán elkészülhetett. A film története ugyan erősen kötődik a világháborút követő évek Magyarországához, cselekménye mégis fiktív, így a helyszínek kiválasztásánál Radványi válogathatott az elképzelések közül. A legfontosabb helyszín, a várrom szimbolizálásához, elsőként a felsőgallai Vitányvár jött szóba, de végül a rendezőnek a Bakonyban található cseszneki vár tetszett meg igazán, így itt indult a forgatás. Bár a filmben csak egy várrom jelenik meg kívülről, a forgatás több helyszínen zajlott. A külső képeken Csesznek vára látható, de több jelent játszódik a Várgesztesen.
A cseszneki vár még a 19. században vált földrengés, illetve tűzvész áldozatává. A több mint száz éve romosan álló épület bár nem a második világháborúban pusztult el, tökéletesen megfelelt a pusztítás szemléltetésére. Az épület látványán túl Csesznek mellett szólt egy mesébe illő fordulat is. Radványi Géza visszaemlékezése szerint még fiatal korában Párizsban hallotta egyszer, amint félmillió ember énekelt a francia himnuszt – ekkor határozta el, hogy készít egy filmet, aminek alapmotívuma lesz, ahogy egy várrom tövében gyerekek csoportja fütyüli a Marseillaise-t. A helyszínkeresés során véletlenül meghallották, amint parasztgyerekek ezt a dalt fütyülték a cseszneki vár tövében, ekkor eldőlt, hogy itt forgatják majd ezt a filmet.
Csesznek mellett a külső forgatási helyszínek között találjuk a Vértesben lévő várgesztesi várat. Érdekesség, hogy a gesztesi vár szinte alig-alig ismerhető fel a filmben, holott a külső jelenetek nagyobb részét itt forgatták. A vár Csesznekhez hasonlóan már a korábbi évszázadokban is romos állapotban volt, a 17. században köveiből építették a közeli Majkpusztán a kamalduli remeték rendházát. Ma mindkét vár az ország legnépszerűbb kirándulóhelyei között szerepel.

A fentieken kívül a stáb forgatott még néhány rövid vágóképet az Alföldön, a Balatonnál és Székesfehérvár környékén is. A külső jelenetek elkészítése szeptember végére zárult le, a belső jeleneteket a Hunnia műtermeiben vették fel. A film díszlettervezői, Benda Miklós és Pán József e célból
A filmben egy rövidke ideig egy ismerős budapesti anzix is feltűnik, hiszen a Valahol Európában kezdeti képsorai egy mára már elveszőben levő világot is megörökítettek: az egyik főszereplőt, Kuksit az egykori Vidámpark (korabeli nevén Vurstli) romjai között ismerjük meg. A városligeti Körhinta és Barlangvasút figurái ijesztő, szürreális hátteret adnak a háborús borzalmak elől menekülő kisfiúnak.

A film készítésének éve egy átmeneti korszakra esik: az ország orosz megszállás alatt volt, koalíciós kormány irányította, de már megkezdődött a kommunista hatalomátvétel. Ebben az időszakban Radványi a Filmművészeti Főiskola oktatója is volt. A gyakorlati oktatás híveként a diákokat is bevonta a filmkészítés folyamatába. Ebből adódik, hogy a stáblistán ott találjuk a következő generáció nagy neveit: többek között Makk Károlyét, aki segédrendezőként vett részt a forgatáson, illetve Illés Györgyét, aki a film segédoperatőre volt, de itt kezdődött például Harkányi Endre színészkarrierje is, aki az egyik csavargó fiú szerepét alakította.
A filmhez több ezer gyerekszereplőből választották ki a végleges 30 főt, akik a srác csapatot alkották a történetben. A gyermekszínészek kiválasztása nagy figyelmet kapott, ugyanis Radványi sajtóhirdetés útján kereste új filmjének főszereplőit. Az egyes híradások szerint több száz gyerek jelent meg a filmgyár udvarán, más források nem kevesebb mint 3000 jelentkezőről számolnak be, a castingról filmhíradó is tudósított. A legtöbb híradás a jelentkező gyermekek családi-anyagi helyzetét emelte ki: a Szabad Nép riportere szerint „jól fésült fiúcskák” éppúgy voltak köztük, mint „angyalföldi proligyerekek”. A végül kiválasztott 25 fiú közül valóban sokan voltak, akik saját bőrükön tapasztalták a szegénységet, nélkülözést, többen a „Dzsumbujból”, ferencváros egykori nyomortelepéről érkeztek. A fiúkkal nem volt éppen könnyű a forgatás, a csapatot nehéz volt fegyelmezni. Harkányi Endre egy interjúban mesélt arról, mennyi türelemre volt szüksége Radványinak a csoport irányításához.
A film műfaját Radványi „regényesített híradó-tudósításként” írta le, ahol a dokumentatív ábrázolás és a hűség dominál leginkább. A céltanul kóborló főszereplők az életből kiragadott társadalmi problémákat rajzolták fel a filmvászonra. A csavargás, rablás, pitiáner tolvajlás a háború utáni kétségbeesett állapotokat mintázta. Radványi Géza végig ügyelt arra, hogy a kiválasztott kis szereplőivel jó munkaviszony alakuljon ki. Augusztus végén indult a forgatás, az ősz elején zajló külső munkálatok során – gyerekszereplőkről lévén – a fegyelem megtartása volt a legfontosabb feladat. Egy ilyen esetet idéz fel a fiatal pályakezdő, az akkor segédrendezőként dolgozó Makk Károly visszaemlékezése is, mikor a romok közötti forgatás izgalmairól mesélt: a Kuksit alakító kisfiút a földre hasalva tartották a bokájánál, nehogy leessen a sziklaszirtről.
A film utóélete nem volt éppen zökkenőmentes. Az 1945 tavaszán játszódó humanista beállítottságú Valahol Európában-t ugyan nem tiltották be, de az 1947 december végi bemutató előtt az akkori belügyminiszter, Rajk László utasítására néhány részt mégis kivágtak belőle. A filmet a közönség és a sajtó egyaránt kritikusan és vegyes érzelmekkel fogadta. A baloldali kritika éltette ugyan a témaválasztást, azonban élesen kritizálta a megvalósítást: a különc zongorista karaktere nem egyezett a pártideológia munkás-ideáljával. A nézők fogadtatása is elmaradt a várttól. Erre magyarázat lehet, hogy 1945 után a közönség kevésbé díjazta az elvont, kísérletező, elgondolkodtató, önmagán túlmutató tartalmakat, inkább kikapcsolódásra vágyott, ha moziba ment.
Későbbi visszaemlékezéseiben utalt arra, hogy voltak konfliktusai a MAFIRT embereivel is, saját megfogalmazása szerint „végig ellenszélben dolgozott”. Ezen a kialakult és egyre feszültebb viszonyon az sem javított, hogy munkásságát a következő évben Kossuth-díjjal jutalmazták. Nem segíthetett, hiszen Radványi még abban az évben emigrált, így a díjat értelemszerűen nem vette át. A film forgalmazási joga viszont a rendezőnél maradt, mivel sikertelenséget látva a kommunista párt lemondott a film további finanszírozásáról.
Ennek köszönhetően a Valahol Európában számos filmfesztiválon megfordult és lett hamar nemzetközileg elismert alkotás. Ám a filmre még így megpróbált nyomást helyezni a pártvezetés. Ugyanis amikor 1948 augusztusában a velencei fesztiválon vetítették volna, Radványit Budapestről telefonon utasították, hogy diplomáciai okokra hivatkozva vonja vissza művét a hivatalos versenyből. 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra filmet forgasson Magyarországon.
Források:
Basa Balázs és Bálint Angelika/Itt Forgott – Főszerepben Magyarország/kutatás
Basa Balázs: „Az a gyanús, ami nem gyanús” Betiltott magyar filmek. Kézirat
Nádasy László (szerk:): Radványi Portré. Budapest, 1983
Simon V. László: Egy magyar világsztár valahonnan Európából. Budapest, 2000
Tóth Klára (szerk.): 53 magyar film – Hyppolittól a Sátántangóig. Budapest, 2015
Retro filmek forgatási helyszínei
Szereplőválogatás a Valahol Európában című filmhez a Hunnia Filmgyárban, 1947 augusztus, Filmhíradók Online
Cseszneki vár
Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség, Magyar Filmintézet, 1992
Forrás: https://nfi.hu/alapfilmek-1/alapfilmek---/itt-forgott/itt-forgott-valahol-europaban.html